Karácsony közeledtével mutatok néhány újragondolt játékot, amik a közeli, esetleg a távolabbi múltban készültek nálunk. Hátha ötletet kaptok, és még nekiálltok festegetni, csiszolni, alkotni a gyerekeknek.
Kezdjük
a szőke hercegemmel. Azaz a fehér paripával, amit a vitéz úr popója alá
álmodtam meg. A hintaló egy korábbi Karácsony alkalmával érkezett
hozzánk. Már akkor sem voltam kibékülve a kissé igénytelen
kivitelezéssel, de akkor úgy volt jó, és úgy volt öröm. Áron első
születésnapjára viszont ezt a jószágot gondoltam újjá varázsolni. A nagy
tesók részéről eleinte volt meglepő tekintet és kérdő pillantás: -De
anya, ezt mi kaptuk az angyaloktól! -Tudom szívem, de már nem
használjátok, és hol van az megírva, hogy mindig újat kell vásárolni...? Nem volt több kérdés, inkább amolyan homlokra csapás, hogy tényleg! Aztán örömmel segédkeztek, fontoskodtak körülöttem.
Most végre fotóztam az indulásnál is.
Most végre fotóztam az indulásnál is.
És lőn...
Fehér festék: Tikurilla (oldószermentes).
Sörény: rafia (csomónként szegezve, farka ragasztópisztollyal ragasztva).
Nyereg: itthoni maradékokból (tulipán, barátnői maradékokból), ragasztva/szegezve .
A
történethez az is hozzátartozik, hogy Áron frászt kapott tőle a nagy
napon:), főleg az ingatagsága ijesztette, nade aztááán! Felbuzogott
kérem a magyar vér, és ma már féltérden, meg állva, bizony! Jaj,
Istenem!
Azt ismeritek, hogy:
Na jó, itt van nem csak napsugárban pózolva, hanem boldogan a gazdival is, khm, beteg farokkal.:))
Azt ismeritek, hogy:
"Hej, Miska, Varró Miska Áron, ügyes Áron,
a nyeregben höcc, höcc,
huszár módra, magyar módra,
férfiasan köpködsz!"
(Varró Dani: Höcögtető 2)
Na jó, itt van nem csak napsugárban pózolva, hanem boldogan a gazdival is, khm, beteg farokkal.:))
